2019 NYÁR

Ismét mozgalmas nyarat zárt a Pannon Kávé Kft., hiszen ebben az évben is mi voltunk a kávé beszállítók az ország legnagyobb fesztiváljain. Prémium márkánkkal, a Perlával voltunk jelen a soproni Volt, a Zamárdiban megrendezett Sound és a Sziget Fesztiválon is.  Ezt a kávét fogyaszthatta többszázezer kikapcsolódni és bulizni vágyó látogató, a szervezők, és maguk a…

Details

Art/Film Fesztivál 2019

A Pannon Kávé Kft idén is támogatója volt a Szolnokon 50. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Art/Film Fesztiválnak. Az Alexandre Trauner nevét viselő többnapos seregszemlén számos magyar és nemzetközi versenyfilm került bemutatásra. A szépszámú nézőközönség és a meghívott illusztris vendégek pedig a Corso Verona kávé márkánkat kóstolhatta a fesztivál ideje alatt, hiszen a szervező Tisza Art…

Details

Beszámoló a születésnapi Pannon Kávé napról

Idén ünnepeljük a Pannon Kávé Kft. 15. születésnapját. Ezen jeles évforduló alkalmából ebben az évben Szilvásváradon, a La Contessa Hotelben ünnepeltünk együtt munkatársainkkal. A szép szeptember végi napon jó hangulatú, szórakoztató és tartalmas programok várták a kollégákat és meghívott vendégeinket. Az estét pedig színvonalas műsorral, ügyvezetői és tulajdonosi köszöntővel, valamint egy vacsorával egybekötött díjkiosztóval, majd…

Details

Elindult a TABAKadémia roadshow

A dohánytermék-kiskereskedők szövetségének legfontosabb céljai között szerepel a közösségépítés, és a szövetség meglévő vagy leendő tagjai részére különböző képzések biztosítása. 2019. májusában nagyszabású roadshow indult útjára, amely képzéssorozat és mini expo is egyben. Az MDKSZ tavaszi képzési programja május 7-én Budapesten, a Dürer Rendezvényházban kezdődött.. Budapest után olyan nagyvárosokba viszik el a programot és a…

Details

Évnyitó konferencia 2019

A korábbi évektől eltérően a Pannon Kávé Kft. már január 25-én, pénteken megtartotta a hagyományos évnyitó konferenciáját. A helyszín ezúttal Budapesten volt, ahol cégünk majd minden munkatársa megjelent. A január végi időpont nem véletlen, hiszen 2019-ben ünnepeljük a 15. születésnapunkat, így többek közt ennek a fontos eseménynek is sok időt tudtunk szentelni. Emellett a ránk…

Details

II. Nemzeti TABAK EXPO

Immár második alkalommal rendezte meg a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége a Tabak Expo-t, a trafikos közösség legnagyobb hazai seregszemléjét. A Millenáris Parkban megtartott nagyszabású rendezvényen természetesen mi is jelen voltunk standunkkal és legkiválóbb munkatársainkkal. A több mint ötven kiállító, közel 1400 látogató, érdeklődő kérdéseit, rendeléseit fogadta az egész napos eseményen, ahol számos érdekes bemutató és…

Details

III. Nemzeti TABAK EXPO

2019-ben már a harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége a Tabak Expo-t, a trafikos közösség legnagyobb hazai seregszemléjét. A Millenáris Parkban megtartott nagyszabású rendezvényen természetesen mi is jelen voltunk standunkkal és legkiválóbb munkatársainkkal. A több mint ötven kiállító, közel 1.600 látogató, érdeklődő kérdéseit, rendeléseit fogadta az egész napos eseményen, ahol számos érdekes…

Details

Kis Tisza Üzleti Reggeli

A közelmúltban újranyitott szolnoki Kis Tisza, a Cafés Cornella jóvoltából egy üzleti reggelivel egybekötött bemutatót tartott, melyen Tóth Norbert, a Pannon Kávé barista trénere ismertette a katalán illetőségű, 100 esztendős családi cég történetét, jelenét és az általa kifejlesztett Decoding Coffee rendszer sajátosságait. Az eseményen nem csak a Cornellá alap kávéitalok, hanem számos egészen különleges, nyári…

Details

Öttusa VB 2019

Örömmel és nagy büszkeséggel számolhatunk be arról, hogy a Pannon Kávé Kft is részese lehetett a napokban megrendezésre került budapesti UIPM Öttusa és Laser Run Világbajnokságnak. A világbajnokság elnyerte a UIPM által megítélt „év legjobb versenye” díjat, mely címhez egy kicsit mi is hozzájárulhattunk, hiszen az általunk biztosított kávészolgáltatást vették igénybe a versenyzők és a…

Details